Reggelivel lepjük meg a kerékpárosokat kerületünk öt pontján május 17-én, szerdán reggel 7 és 9 óra között

Reggelivel lepjük meg a kerékpárosokat kerületünk öt pontján május 17-én, szerdán reggel 7 és 9 óra között

Reggelivel lepjük meg a kerékpárosokat kerületünk öt pontján május 17-én, szerdán reggel 7 és 9 óra között. Péksütemény, müzliszelet, gyümölcs és üdítő – ezzel díjazzuk azokat, akik két keréken járnak dolgozni vagy iskolába, és nemhogy autót, hanem még tömegközlekedést sem vesznek igénybe, mert környezetbarát módon élnek. A XIII. Kerületi Lokálpatrióták Egyesülete is csatlakozott önkormányzatunkhoz, így a következő öt helyszínen tálaljuk a bringás reggelit:

a Jászai Mari téren, a Lehel Csarnoknál (Váci út – Bulcsú utca sarok), a Szegedi úton (az Egészségház előtt), a Duna Terasz Szabadidőtéren, valamint a Honvéd Kórháznál (Róbert Károly körút – Pap Károly utca sarok).

A diákokkal és dolgozókkal együtt megreggelizhet az az óvodás is, aki háromkerekű bicajával jön.

Kerületünkben nagyon sokan kerékpároznak: a Magyar Kerékpárosklub forgalomszámlálója szerint tavaly már több mint 603 ezer 265 bicajos tekert el át az Árpád hídnál. Önkormányzatunk tavaly óta azzal is segíti őket, hogy a meglévő kettő mellé további 10 új utcai kerékpárpumpát telepítünk ki és három szervizpontot is létesítünk a jövő év végéig.

Comments are closed.